Akadálymentes verzió DE EN HU
KiállításokProgramokRendezvényhelyszínGyermekek kastélya
 

Mit írtak az újságok 1867 tavaszán a gödöllői kastélyról?

Mit írtak az újságok 1867 tavaszán a gödöllői kastélyról?

A gödöllői kastély, 1867. A Vasárnapi Ujság illusztrációja 
 
1867 tavaszán Lónyay Menyhért pénzügyminiszter felterjesztésére Ferenc József császár 1867. március 20-án engedélyezte, hogy a magyar állam 1.840.000 Ft-ért megvásárolja a gödöllői uradalmat, a Grassalkovich I. Antal gróf által itt építtetett kastéllyal együtt.
Az írott sajtó ettől kezdve kiemelten foglalkozott a gödöllői kastéllyal.
 
A vásárlás indoklása így jelent meg az újságban:
 „Gödöllőnek s az ottani híres (Grassalkovics herceg egykori) kastélyának megvásárlásával a kormány azon célját árulja el, hogy legyen ö Felségének Budapest közelében oly nyári kastélya, a hova időzni mehet, ha az udvar Budán lesz, amint azt ezután gyakrabban és hosszabb időre is megérni remélhetjük.”Politikai Ujdonságok, 1867. március 27.

A császár pár nap múlva, március 26-án kora reggel gróf Andrássy Gyula miniszterelnök társaságában eljött Gödöllőre, „s e nap volt Gödöllőn az első udvari vadászat.” Politikai Ujdonságok, 1867. március 27.

 
 „Kit érdekelt Gödöllő csak ezelőtt pár hónappal? (…) Most pedig (…) – Felséges urunktól kezdve az erdőpásztorig mindenki más színben látja, – s csak egy az, a miben mindenki megegyezik, az t. i. hogy ez a vásár okos dolog volt. (…) E terjedelmes épület 144 szobája nagyrészt üres (…) s bátran remélhetjük, hogy Gödöllő pár év alatt Pest környékének egyik legszebb helye lesz (…) gondosan berendezett királyi vadász-kastély (…) A királyi fővárosból már is vasút röpít oda (…)”Vasárnapi Ujság 1867. április 7.
 
A helyreállítási munkák április elején megkezdődtek:
„A gödöllői kastély szükséges javításai és átalakításának eszközlése végett az udvari építőmesterek, kárpitosok stb. folyó hó 4-kén a helyszínén megjelentek, s remélhetjük, hogy a kastély már e nyáron udvari lakhelyül fog szolgálni”Vasárnapi Ujság, 1867. április 14.
 
„A gödöllői kastély javításához erélyesen hozzá fogtak. A kastélytermek összes bútorzatait kihordatták ideiglen a lovarda tágas helyiségeibe. A dúsan aranyozott termek most üresen állanak, csak Mária Terézia szobájában van még benn a királynő ágya és azon szép mozaikkal kirakott írószekrény, melyet Mária Terézia a török szultántól kapott ajándékba. Mint hallottuk, a fő teremtől balra a király, jobbra a királyné laktermei lesznek berendezve, a fejedelmi párhoz illő fényűzéssel és díszítéssel. A parkot szintén szabályozzák.” Pesti Napló, 1867. április 27.

Olykor ellentmondásos információk is napvilágot láttak, ami egyszerű sajtóhiba is lehetett:
„A gödöllői kastély megújíttatásán most néhány száz (!) munkás dolgozik, s mint hírlik, a megújíttatásnak máj. 28-dikáig készen kell lenie.” Kolozsvári Magyar Polgár, 1867. május 12.

„A megújíttatáson most néhány ezer (!) munkás dolgozik, s a munkálatok befejezésére máj. 28-ra van kitűzve határidőül. Buda s Gödöllő között az udvar használatára távírda vonal állíttatik fel. A gödöllői várkastély és park helyreállítására eddig az országos pénztárnál már 160,000 frt utalványoztatott. Miután azonban az átalakítás igen nagy mérvben történik, ez összeg aligha fogja fedezni az összes kiadást.” Vasárnapi Ujság, 1867. május 12.
 
A császári pár is nagy figyelemmel kísérte felújítást és 1867. május 11-én szombaton kilátogattak Gödöllőre. Erzsébet császárné ekkor járt itt először.
„? kir. pár múlt szombaton délután Gödöllőre rándult ki, egyszerű födeletlen kocsin. A királyné fehér nyári ruhát viselt, pettyegetett plaidet (skót kockás szövet vállkendő), és kalpagot; a király magyar tábornoki ruhát. A királyné megtekintett mindent a kastélyban és környékén s igen tetszett neki. Este fél nyolckor visszatértek.(…) Ő Felsége meghagyta, hogy a gödöllői vadaskertet a bécsi császári vadaskertből népesítsék be.Magyarország és a Nagyvilág 1867. május 18.

A királyi család végül 1867 szeptemberében költözhetett be a gödöllői kastélyba, amely ezután hosszú évtizedeken át kedvelt magyarországi lakhelyük lett.
                                                                                              
Válogatta: Kaján Marianna

 


Nyomtatóbarát verzió:  Nyomtatóbarát verzió

Megosztás:  

European Royal Residences
Gödöllõ város
MNV
Sisi út
Emberi Erõforrás Minisztérium
Magyar Nemzeti Galéria
MT Zrt
SZIL-HÁZ
Új Széchenyi terv
Magyar Nemzeti Múzeum
Turisztikai Egyesület
Gödöllõi Régió Turisztikai Honlapja
MÁV Nosztalgia Kft.
Zeneakadémia